A világ egyik legelismertebb és legkedveltebb énekes-dalszerzője, Josh Groban újabb művészi babérokra tör várva-várt ötödik stúdió albumán, az Illuminations-ön, amely november 19-én jelenik meg. A lemez producere Rick Rubin, aki többek között a Metallica-val, a Red Hot Chili Peppers-szel, Johnny Cash és a Dixie Chicks-szel is dolgozott együtt.
A 29 éves Los Angeles-i fiú 2001-ben tűnt fel első albumával, mely rögtön ötszörös platinalemez lett. Ezt követte a 2003-as Closer, majd a 2006-os Awake, szintén többszörös platina lemezek. 2007-ben Groban lett az év legtöbb lemezt eladó művésze az Awake és a Noël című karácsonyi album együttes eladásaival. Mára világszerte 25 millió eladott lemezzel büszkélkedhet.
Az új korong három éven keresztül készült és a végeredmény önmagáért
beszél, hiszen ismét egy fantasztikusan jól sikerült Josh Groban
album kerül a boltokba.
