Rapdalt adtak a nagymamának, csúnyát bukott vele, szembe is szállt a mentorokkal.
Nem volt ezúttal sem botrányoktól mentes az X-Faktor válogatása, ugyanis a mentorok az egyedül induló versenyzőket csapatokra osztották, hogy megnézzék, ki mennyire képes együtt dolgozni másokkal Így esett, hogy a hetvennégy éves óvónő, Pataki Mária „Marika néni” összekerült Horváth Béla DJ-vel és Hiro Light-al.
Egy hetvenéves néninek rapdalt adni eleve övön aluli ütés, nem csoda, hogy beletörött a foga, de még így is jobban teljesített a két srácnál, ennek ellenére a mentorok hazaküldték őket. Marika néni ezt igencsak nehezen tudta lenyelni, szembe is szállt a mentorokkal.
„Én azért nem érzem, hogy kevés – hogy visszaszóljak – , mert a rapes mesém, a Csipkerózsika átírva Csipkejózsikának, mindenkinek nagyon tetszik, és sajnálom, hogy nem vagytok rá kíváncsiak, mert az lenne az én produkcióm, különben.” – mondta a felháborodott Marika néni.
„Az lett volna az értékelés, ha még egy napot adtok, az nem a világvége. De egy kis humánusság, egy kis empátia, egy kis jóindulat, mint a Laciban, ha legalább valakiben megvan… nekem ez az igazam, ezt én mondom el, mert nem volt empátia benned. Teljesítettem, amit vállaltam itt.” – méltatlankodott Marika néni.