Hatalmasat énekelt az X-Faktor szombati elődöntőjében Ferenczi Kamilla és Tóth Vera.
Elődöntőt tartottak az X-Faktorban, ahol a még műsorban lévő énekesek egy egy duettet énekeltek sztárfellépőkkel. Ferenczi Kamilla és mentora, Puskás Peti Tóth Verát választották a feladatra, ami igencsak jó ötletnek bizonyult.
Kamilla és Tóth Vera egy 1986-ban kiadott Katona Klári-dalt választottak, a Legyen ünnep pedig meghozta a sikert a két énekesnek (de leginkább Kamillának, hiszen ő van versenyben.), állva tapsolta meg őket a közönség.
„Ezzel te egyértelműen bebizonyítottad, hogy a döntőben a helyed” – fejtette ki véleményét Gáspár Laci a produkció után.
„Azt éreztem, hogy egymás fényét emeltétek, itt nem arról volt szó, hogy ki a jobb, együtt voltatok jók” – tette hozzá Csobot Adél.
Fotó: RTL Klub