Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Doily.hu exkluzív Facebook csoportjába!

Már csak percek választanak el az Eurovíziós Dalfesztivál 2018-as kiadásától, illetve annak első elődöntőjétől. Amennyiben a résztvevő 43 ország valamelyikében élsz, akkor te is élőben követheted a televíziód képernyőjén keresztül a fejleményeket, melyek idén a portugál fővárosban, Lisszabonban zajlanak.

Minden, amit tudnod kell az idei Eurovíziós Dalfesztivál első élő showjáról!

Magyarországon a Duna Televízió közvetíti a dalversenyt, május 8-án, 21 órai kezdettel. Azonban már 20:30-tól lehet hangolódni az Eurovízióra, szintén a Duna TV-n. A közösségi média (Facebook, Instagram, Twitter, Snapchat) is a rendelkezésedre áll, hogy napirenden légy az eseményekkel, de ha ezekről is lemaradnál, az eurovíziós stáb egy YouTube csatornát is létrehozott, ahol kommentek és szavazati részletek nélkül lehet megtekinteni/meghallgatni az országok képviselőit és a versenydalokat.

A résztvevő 43 országban élsz? Netán Spanyolországban, az Egyesült Királyságban vagy Portugáliában? Szuper! Miután valamennyi versenyző színpadra vitte a produkcióját, ±15 percig él majd a szavazóablak, ami idő alatt beküldheted a voksodat. Szavazni lehet a hivatalos Eurovízió-aplikáción keresztül, telefonon vagy SMS-ben, azon telefonszámok egyikén, melyeket a képernyőről olvashatsz le.

Egy telefonszámról legtöbb húsz voksot küldhetsz be, viszont nem szavazhatsz annak az országnak a képviselőjére, amelyben élsz. A nézők szavazatai 50%-ban számítanak a továbbjutásban, a másik 50%-ot egy szakemberekből összeválogatott zsűri voksa teszi ki – ők még tegnap állást foglaltak a szerintük legjobbak mellett.

Ma este nem kevesebb, mint 19 ország képviselője lép fel az Eurovízió lisszaboni színpadán:

1. Azerbajdzsán és Aisel, a X My Heart című dallal
2. Izland és Ari Ólafsson, az Our Choice című dallal
3. Albánia és Eugent Bushpepa, a Mall című dallal
4. Belgium és Sennek, a Matter Of Time című dallal
5. Csehország és Mikolas Josef, a Lie To Me című dallal
6. Litvánia és Ieva Zasimauskaitė, a When We’re Old című dallal
7. Izrael és Netta, a Toy című dallal
8. Fehéroroszország és ALEKSEEV, a Forever című dallal
9. Észtország és Elina Nechayeva, a La Forza című dallal
10. Bulgária és az EQUINOX, a Bones című dallal
11. Macedónia és az Eye Cue, a Lost And Found című dallal
12. Horvátország és Franka, a Crazy című dallal
13. Ausztria és Cesár Sampson, a Nobody But You című dallal
14. Görögország és Yianna Terzi, az Oniro Mou című dallal
15. Finnország és Saara Aalto, a Monsters című dallal
16. Örményország és Sevak Khanagyan, a Qami című dallal
17. Svájc és ZiBBZ, a Stones című dallal
18. Írország és Ryan O’Shaugnessy, a Together című dallal
19. Ciprus és Eleni Foureira, a Fuego című dallal

Jóhír az, hogy nem kell az élő showig várnod azzal, hogy belehallgass a versenydalokba! A fenti linkekre kattintva, már most felkutathatod a kedvenceidet. És ha túl vagy az ismerkedésen, akár meg is írhatod nekünk, te kit juttatnál a döntőbe?