KezdőlapZeneEurovízióEurovízió 2021: a versenyzők élőben lépnek fel, Rotterdamban. A közönség jelenléte még...

Eurovízió 2021: a versenyzők élőben lépnek fel, Rotterdamban. A közönség jelenléte még bizonytalan

-

Egy év szünet után, mialatt a dalverseny megszervezését a járványhelyzet miatt tavaly abba kellett hagyni, idén ismét lesz Eurovízió. Annyi biztos, hogy a 2021-es dalfesztivál 40 résztvevője élőben lép fel majd a rotterdami színpadon, de hogy a nézőtér üres lesz-e vagy csordultig telve, az még a jövő titka.

Hirdetés

Az esemény elődöntőit május 18-án és 20-án rendezik, míg a fináléra május 22-én kerül sor. Egyelőre nem tudni, hogy a szervezők engedélyt kapnak-e a közönség beengedésére, de abban reménykednek, hogy ez lehetséges lesz, még ha csak korlátozott létszámban is.

Az Eurovíziós Dalfesztivál rendezői azt is elárulták, szükséges, hogy a versenyzők Hollandiába utazzanak. „Nem egy vakációzás lesz, hanem munka, melyet el kell végezni.” – nyilatkozta Martin Österdahl, az Eurovízió igazgatója, a BBC-nek. Az elöljáró hozzátette, a döntést azután hozták meg, hogy több nemzetközi élő esemény szervezőivel is egyeztettek. „Olyan nemzetközi események szervezőivel álltunk szoros kapcsolatba, mint a Forma 1, a tenisz turnék vagy a golf egyesületek, és így a legjobbak tapasztalataiból tanulhattunk. Összevetettük a terveinket az ION (International Olympic Committee) elképzeléseivel is.” – fogalmazott Österdahl.

Hirdetés

„Egy kis szerencsével, még közönségünk is lesz. Hatalmasat lendítene a közvetítés hangulatán, ha lennének emberek a nézőtéren.” – tette hozzá az igazgató. Azt is elmondta, a résztvevő országok képviseletei a megszokottnál jóval visszafogottabb létszámban érkeznek majd – mindössze 20 emberre korlátozták azokat (az elmúlt évek 38 személyes átlagához képest). Ami pedig a biztonsági intézkedéseket illeti, „rendkívül szigorúak” lesznek.

Magyarország 2010 óta először, idén nem vesz részt a versenyen. A döntés még tavaly megszületett, és az ország már akkor visszalépett volna az Eurovízióból, ha a világjárvány ne lépett volna közbe.

Az idei Eurovízió mottója egyébként az Open Up! – Nyílj meg!, mely a tavalyi dalfesztivál tematikája lett volna, ha nem kellett volna felfüggeszteni az eseményt a pandémia miatt.

„A szlogen szándékosan hiányos. Nyílj meg másoknak, nyílj meg a zenének, vagy akár nyílj meg Rotterdam felé. Nyílj meg … bármit is választasz! Engedd el a fantáziád és úgy töltsd ki a szlogent, ahogy az neked megfelel. Ezáltal jobban megismerhetjük egymást.” – nyilatkozta Sietse Bakker, a 2021-es Eurovízió főszervezője.

Hirdetés
RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Hirdetés

    Színes

    Hírek