Noha a fogadóirodák szerint semmi esélye Magyarországnak megnyerni az Eurovíziós Dalfesztivált, azért még okozhatunk meglepetést Európának.
Olvasd el ezt is: „Igazi magyar lány voltál” – magyar népdalt énekelt a román tehetségkutatóban a 16 éves lány
Írtunk már arról, hogy a fogadóirodák szerint ki az a három fellépő, aki ma este hatalmas fölénnyel megnyerheti az Eurovíziós Dalfesztivált, de most lássuk milyen esélye van az AWS-nak megnyerni Európa legrangosabb zenei fesztiválját.
A Lisszabonban megrendezésre kerülő versenyen szombaton 26 produkció méretteti meg magát, a Magyarországot képviselő AWS 21. lesz a sorban Viszlát Nyár! című dalával. A eurovisionworld.com oldal szerint a magyaroknak a 16. helyen fognak végezni az Eurovíziós Dalfesztiválon.
Fontos tudnivaló: mint ahogy az elődöntőben, úgy a holnapi finálé ideje alatt sem lehetséges az adott versenyző hazájából voksolni, ezért a fiúknak most minden eddiginél nagyobb szüksége van a határon túli szavazók támogatására!
Az összes elhangzott versenydal után a 21-es kódot kell sms-ben küldeni (fejenként 20 szavazat adható le), melyre nagyjából 15 perc áll majd rendelkezésre.
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
Az sms-ben való szavazáson kívül továbbá lehetőség van szavazatleadásra telefonon, illetve a hivatalos alkalmazáson keresztül is.