Egyre több hozzászóló jelezte az Eurovíziós Dalfesztivállal kapcsolatos honlapokon, többek között a verseny hivatalos oldalán, hogy nem fair a Magyarországot képviselő AWS zenekar koreográfiája.

A dalfesztivál követői szerint azzal van a probléma, hogy szerintük a magyar csapat egy nagyon fontos alapszabályt nem tart be, mégpedig azt, hogy csak hat ember adhatja elő a produkciót.
A tervek szerint Kökényes Dániel gitáros a produkció során leugrik a színpadról, majd háttal beleesik a közönség karjaiba. A közönségben statiszták fogják majd kifogni, ezt már többször le is próbálták.
Az MTVA sajtóosztálya szerint azonban nem szegtek szabályt.
„A stage-divingot az Eurovíziós Dalfesztivál rendezője, az EBU engedélyezte, s ők döntöttek a megvalósítás módjáról is. Az Eurovízió szabályzata szerint minden produkció során a színpadon maximum hat ember tartózkodhat. Az AWS gitárosát elkapó emberek nem számítanak bele ebbe a keretbe, mivel nem a színpadon állnak, hanem a közönség soraiban” – nyilatkozta az MTVA a Blikknek.
