Gyönyörű balladával készülnek az örmények az idei Eurovíziós Dalfesztiválra. A versenydal, amit kijuttattak Lisszabonba, a Qami névre hallgat, és Sevak Khanagyan saját szerzeménye. Az énekes a Dalfesztivál első elődöntőjében adhatja elő a produkciót, amelybe mindenképp érdemes már most belehallgatni!

A dalszerző-énekesként tevékenykedő Sevak Khanagyan tősgyökeres örmény. 1987-ben látta meg a napvilágot, és már hét éves kora óta aktivál a zene mezején. Zeneiskolába járt, majd a Moszkvai Állami Zeneakadémián diplomázott. Tanulmányai alatt több zenekarban is játszott.
2015 folyamán, Sevak két rangos hazai TV-versenybe is benevezett. A győzelmet azonban az ukrán X-Factor hozta meg a számára, amivel együtt végre megkapta a közönségtől a várva várt elismerést. A zsűri szívét már az első fordulóban meghódította, amikor önálló dalát, a Don’t Be Quiet-et előadta. A győzelem után Sevak elindult első turnéjára, körbekoncertezve Oroszországot, Ukrajnát és Örményországot.
2017 óta több slágerré nőtt felvételt is piacra dobott, köztük a When We Are Togethert, a Don’t Be Quiet-et és a My Oxygent. Szintén ebben az évben kapott felkérést arra, hogy ő legyen az egyik mentor az örmény The Voice-ban.
Sevak Khanagyan Qami című dalát egyhangúan választotta meg az örmény közösség, hogy képviselhesse a hazáját az idei Eurovízión. A szerzemény örmény nyelven, május 8-án csendül fel majd Lisszabonban.
