Az utóbbi 12 hónap igazi eseménylavina volt a mindössze 21 éves Jüri Pootsmann számára! Alig három éve énekel szólóban, és máris őt bízták meg azzal, hogy Észtországot képviselje a 2016-os Eurovíziós Dalfesztiválon. Az ifjú énekes tavaly megnyerte a hazai Idolt, és szintén 2015-ben őt választották az év legjobb férfi előadójává az Észt Music Awardsön!

Igen, a megállíthatatlan Jüri hazájának legcsillogóbb és legkedveltebb énekese. Mély és karakteres hangja több műfajhoz is kiválóan passzol, ezt pedig ő maximálisan ki is használja. Énekelt ugyanis már pop, soul és modern elektronikus stílusú dalt is. Nemrégiben megalapította saját zenekarát, és kiadta első kislemezét.
Jüri számára egy álom vált valóra azzal, hogy Észtországot képviselheti az Eurovízión. Mindig is a Dalfesztivál rajongója volt, és megtiszteltetésnek tekinti, hogy idén ő is a színpadon énekelhet. A Play című versenydala az első elődöntőben, a tizenharmadikként csendül majd fel.
Lájk, ha neked is tetszett!