Barbara Reyzábal, művésznevén Barei dalszerző-énekesnőként él Madridban. 15 éves zenei karriert tudhat magáénak, melyben mindössze két nagylemezt publikált. Tehetsége viszont oly elsöprő, hogy a közönsége nem tudott ellenállni a Say Yay! című versenydalának, mellyel idén az Eurovízióig jutott!

A felvétel hatalmas sikert hozott az énekesnő számára, az országos előválogatás berkein kívül is. Januári debütálása után ugyanis a dal az iTunes spanyol toplistájában azonnal az első helyre került.
Barei 1982-ben született Madridban. Énekel, és saját maga írja a dalait. Zenei stílusára a british pop, a soul és a funk gyakorolt hatást, kedvencei között pedig ott van Michael Jackson, Stevie Wonder, a One Republic, a Maroon 5, Sia és Pink is. Ami a tanulmányait illeti, énekelni, gitározni és zongorázni tanult. 18 évesen résztvett a Benidorm Zenefesztiválon, ezt követően pedig Miamiba költözött, ahol megírta első dalait, és létrehozta első demóit. Később visszatért Spanyolországba, majd benvezett a Starlite Fesztiválra Marbellában. Dalait főként angol nyelven írja, de másoknak is komponál, mint például a spanyol Malú és Edurne számára.
A Say Yay! is saját szerzemény, mellyel a döntőben ismerkedhetünk meg. Energikus, ritmusos felvétel, mely érzelmileg is képes hatni a hallgatójára.
Szerinted megnyeri az Eurovíziót?