KezdőlapZeneEurovízióFreddie nyerte A Dal első elődöntőjét! Nézd meg a produkciót!

Freddie nyerte A Dal első elődöntőjét! Nézd meg a produkciót!

-

Tavaly decemberben vált hivatalossá A Dal 2016 harminc elődöntősének névsora. Az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi képviselőjének kiválasztása már megkezdődött, január 23-án ugyanis bemutatkozhatott az első tíz versenyző a Duna/Duna World élő adásában.

freddie

Hirdetés

A legtöbb pontot Freddie – Fehérvári Gábor Alfréd zsebelte be a zsűritől, Pioneer című dalával. A felvételt Szabó Zé (zene) és Csarnai Borbála (dalszöveg) szerezték. A Dal szakértői pedig 42 ponttal illették az első élő show keretében.

Freddie sokunk számára a Rising Starból ismerős. A kereskedelmi főiskolát végzett fiatalember 2015-ben nevezett be a tehetségkutatóba, ahol a 4. helyen landolt. A műsorból ragadt rá a „zuhanyzós fiú” becenév, amikor megtudhattuk róla, hogy sokáig csak a zuhanyrózsa előtt mert fellépni. Ma új dalával, a Neked nem kell című magyar nyelvű balladával hódítja a füleket, viszont a versenyt követően Kállay-Saunders András dalával robbant be a köztudatba.

Hirdetés

A Mary Joe című blues-os felvételt K.S. András eredetileg saját magának írta, azonban végül úgy döntött, inkább Freddie-re ruházza, akinek egyedien füstös hangjával sokkal jobban érvényesül a dal hangzásvilága.

Hirdetés
RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Hirdetés

    Színes

    Hírek