Ott van a legjobb 30 között a Leander Rising: Lőjetek fel című dala is, mely felvételek és előadók közül nemsokára kiderül, ki lesz méltó képviselni Magyarországot a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztiválon.

A Lőjetek fel című ütős rock-szerzemény a banda 2014 októberében megjelent második stúdiólemezén található, melynek címe Öngyötrő. A zenéjét Köteles Leander, Vörös Attila, Takács József és Budai Béla, azaz a Leander Rising szerezte, míg a dalszöveget Köteles Leander és Takács József írta.
A Leander Rising mai felállásban 2010-ben alakult. Kezdetben Köteles Leander szólóban nyomta, aztán 2009-ben csatlakozott hozzá Vörös Attila, aki 2010 és 2012 között a legendás amerikai együttes, a Nevernore gitárosaként turnézta körül a világot. 2010-ben pedig Takács Jozzy, majd a dobos Budai Béla tette teljessé a csapatot.
Az együttes igazi debütálását egy 4 állomásos miniturné tette emlékezetessé 2011 márciusában. A koncertekre minden jegy elkelt, a fővárosban pedig közel 900 ember volt kíváncsi a Leander Rising-ra. Hogy most mennyire lesznek kíváncsiak a Lőjetek fel című produkciójukra, az a január 24-én induló A Dal showjából kiderül!