Tehetségének és izgalmas, jól felismerhető hangjának köszönhetően Knoll Gabi gyorsan és magabiztosan vette be a magyar popipart. Az „Egy Másik Zenekar” frontembere önálló akusztikus projekttel is rendelkezik, emellett Gabi énekelte az HBO nagysikerű, saját gyártású magyar sorozata, a „Társas játék” második évadjának főcímdalát.

A sugárzó énekesnő és zenekara karrierje 2012-ben „Jó reggelt, Élet!” című első daluk hatására kapott szárnyra. A szerzeményt a Petőfi Rádió és a magyar MTV is műsorára tűzte, ugyanebben az évben szerződtette le az együttest a Magneoton. Ezt 2013-ban két további videoklip követte, melyek közül a „Katatón Dal” című felvételt „A Dal 2013” 30 legjobb pályamunkája közé választották.
Knoll Gabi a tavalyi év elején egy rögtönzött Youtube előadás keretében feldolgozta ByeAlex „Kedvesem” című dalát, ettől kezdve szólóénekesnőként is egyre több figyelmet kapott. Számos önálló fellépése, köztük a világhírű Tegan and Sara formáció koncertjét nyitó akusztikus szettje egy szélesebb közönséggel ismertette meg az időközben céltudatos előadóvá érett Knoll Gabit.
Ennek visszhangjaként kereste meg az énekesnőt az amerikai Steve Horner és Mike Previti szerzőpáros (Fission Music) annak reményében, hogy közösen létrehoznak valami izgalmasat, mely Gabi különleges hangját is kiemeli majd. Hármasban megalkották a „Sweet Memories”-t, ezt a megtisztulásról szóló, légies, édes-bús balladát, melyet a szakmai zsűri beválogatott „A Dal 2014” 30 legjobb dala közé is.
A hamarosan induló megmérettető egy időre biztosan leköti majd az énekesnő kreatív energiáit, akinek szívhez szóló produkciója jó esélyekkel indul a nívós versenyen.