Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Doily.hu exkluzív Facebook csoportjába!

Több mint egymillióan nézték múlt szombaton A Dal harmadik elődöntőjét az M1-en és a Duna World csatornán – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hétfőn.

radics-gigi-adal

A 2013-as Eurovíziós Dalválasztó Show harmadik elődöntőjének nézettsége 1 millió 28 ezer fő volt, a műsor közönségaránya pedig 22,2 százalék, ami a show eddigi legjobb eredménye.

A nézettségi adatokból kitűnik, hogy a több mint kétórás show-ra ezúttal is csaknem 2,5 millió néző kapcsolt hosszabb-rövidebb időre. A három adás valamelyikébe pedig a négyévesnél idősebbek 44,8 százaléka, azaz eddig több mint négymillió néző nézett bele.

Hétvégén hat újabb produkció csatlakozott A Dal középdöntős mezőnyéhez; a zsűri Radics Gigi, Cserpes Laura és Polyák Lilla dalát tartotta a legjobbnak, a nézők pedig Mohamed Fatimát, Puskás Petit és a United zenekart juttatták tovább szavazataikkal.

A Dal népszerűségét mutatja, hogy az M1 szombat esti nézettsége több mint a két és félszeresére emelkedett a show eredményeképpen, míg a másik két országos adó nézettsége csökkent. Azzal, hogy a nézők több mint ötöde az M1-et és a Duna Worldöt választja a műsor idősávjában, A Dal a legnézettebb műsornak számít a szombat este 8 utáni műsorkínálatban – közölte az MTVA.