
A színésznő, énekesnő Náray Erika öt év után új albummal jeletkezett, amelyet jórészt közösen írt valamikori jazz-tanszakos diáktársával, Juhász Attilával, alias Jazzy Jack-kel.
Az anyag két évig készült, bár a szövegek, amelyeket két kivétellel az előadó, Náray Erika írt, majdnem egy hónap alatt megszülettek.
A „Női Dolgok”-at hallgatva nehéz elképzelni, hogy van olyan nő és persze férfi, aki ne találna akár csak egy olyan történetet, dalt a cd-n, amely róla szól. Az album egyik különlegessége talán pont ez. Személyes hangvétel, igaz történetek nőkről, nőknek és férfiaknak.
Náray Erika:
„Nehéz megmondanom, hogy melyik a kedvenc dalom. Minden nap más. Volt, amelyiket rögtön megszerettem és olyan is, ami csak később lopta bele a szívembe magát. Hálás vagyok, hogy kiírhattam magamból ezeket a történeteket. Olyan az egész, mintha lenne még egy gyermekem. Mostanáig nevelgettem és most útjára engedem. Izgalmas.”
A művésznő még ezt is hozzátette: – „Az együttzenélés azokkal, akiket ennyire szeretek, igazi ünnep. Hálás vagyok mindazért, amit hozzáadtak a lemezhez. Ha talán különleges lett – és hiszem, hogy az lett -, az attól is van, hogy Ők állnak mellettem, mögöttem.”