KezdőlapZeneAlbumokAlbum: Ádok Zoli - Három álom

Album: Ádok Zoli – Három álom

-

Ádok Zoli az RTL Csillag Születik tehetségkutató műsorban énekes előadóművészként tett szert országos ismertségre 2007-ben. A színházkedvelő közönség számára azonban hangja és profi tánctudása ismerősként köszönt vissza a tévék képernyőjéről, hiszen Zoli addigra már az ország számos nagyvárosában lépett színpadra musical és táncos darabokban.

Hirdetés

Az első, Tánclépés című lemez után az énekes most egy újabb különleges zenei anyaggal lepi meg közönségét, a Három álom 2011. június 10-én kerül a boltokba. A korongon Zoli dinamikus és modern zenei stílusa mellett komoly szerepet kap a népzene is, ami az énekes életében kicsi korától fogva jelen van.

A Három Álom című lemezanyag elkészítéséhez a Fonogram-díjas Szirtes Edina Mókus énekes- és hegedűművésznőt, valamint Farkas Annamari népdalénekesnőt hívta segítségül. A népi motívumok mellett azonban hallhatunk olyan, Zolitól már megszokott modern felvételeket is, melyekre biztosan táncra perdülünk, illetve a korongon felcsendül a Tóth Gabival készített duett, a hihetetlen népszerűségnek örvendő Való Világ főcímdala is.

Hirdetés

Ádok Zoli jelenleg a Madách Színház társulatának tagja, de színházi szerepei mellett országos turnéra készül a Három Álom produkcióval.

Hirdetés
RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Hirdetés

    Színes

    Hírek