KezdőlapZeneEurovízióŐk is ott lesznek A Dal 2016 középdöntőjében: Egy Másik Zenekar –...

Ők is ott lesznek A Dal 2016 középdöntőjében: Egy Másik Zenekar – Kéne közös kép

-

A január 23-án tartott első elődöntőben összesen hat versenyző jutott tovább A Dal 2016 második fordulójába. Freddie, Benji, a Mushu, Tolvai Reni és a ByTheWay mellett az Egy Másik Zenekar is örülhet a második esélynek. A hat tagból álló együttes Kéne közös kép című dalával nyerte el a zsűri tetszését, amely 36 ponttal juttatta tovább a csoportot.

egy-masik-zenekar-a-dal

Hirdetés

Az Egy Másik Zenekar – azaz Péterffy Lili, Bartalos Jenő, Cseh István, Hellenpárt György, Markovics András és Tiszai Vivien az alternatív pop-rock képviselője. Az együttes karrierje 2012-ben indult be, amikor megjelent a Jó reggelt, Élet című felvételük. Máig összesen hat dalt dobtak piacra, melyből öt aktív résztvevője lett a rádiós játszási listáknak, míg a hatodik a HBO Társas-Játék sorozat betétdalaként készült el. Ami a névválasztást illeti… „írhatnánk, hogy sokat gondolkoztunk a nevünkön, de nem lenne igaz” – árulták el a csapat tagjai. Valójában csak úgy rájuk ragadt az „egy másik”, hiszen valahányszor megkérdezték tőlük, ez most melyik zenekar, ők mindannyiszor azt felelték, ez egy másik.

A Kéne közös kép című felvétel zenéjét Bartalos Jenő és Takács Zoltán Jappán, míg a dalszövegét Bartalos Jenő szerezte. A dal a világ iránti szeretetről szól. Zsédát teljesen elbűvölte a dalszöveg, Both Miklós is jó véleménnyel volt a szerzeményről. Pierrotnak viszont nem tetszett.

Hirdetés

Neked mi a véleményed a felvételről?

Hirdetés
RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Hirdetés

    Színes

    Hírek