KezdőlapZeneAlbumokPharrell Williams: G I R L - új album március 3-án!

Pharrell Williams: G I R L – új album március 3-án!

-

A világhírű szupersztár Pharrell Williams ma jelentette be G I R L című debütáló albumát a Columbia Records-nál, melyen az Oscar-jelölést kapó “Happy” című sláger is szerepel. A G I R L világszerte március 3-án jelenik meg.

pharrell-williams-album-cover

Hirdetés

„Amikor a Columbia Records felajánlotta nekem az album elkészítésének lehetőségét, három dolog jutott az eszembe.” – mondta Pharrell. “Először is, hatalmas megtiszteltetésnek éreztem, hogy tényleg érdekli őket annak az albumnak a közös elkészítése, melyről mindig is álmodoztam. Másodszor, hogy ezt sürgősen össze kell rakni.  És harmadszorra, rögtön tudtam, hogy  G I R L lesz a címe. Remélem tetszik.”

Pharrell most Londonban van, ahol a “Happy”-t fogja előadni a BRIT Awards díjkiosztó estéjén, március 2-án, vasárnap pedig Pharrell a 86. Oscar-díj Átadó Gálán énekli majd el a dalt. A hónap végén pedig Pharrell a német Wetten Das és a francia Le Grand Journalnál lép fel. Múlt vasárnap, Pharrell egy elképesztő show-val nyitotta meg az NBA All-Star gálát, eddigi legnagyobb slágereinek válogatásával.

Hirdetés

A “Happy”, mely először a Gru 2 eredeti filmzenéjeként jelent meg, nemzetközi jelenséggé és rádiós slágerré avanzsált. Jelenleg az 1. helyen áll az amerikai iTunes kislemez listáján, több mint 175 országban érte el a vezető pozíciót, és több mint 2,3 millió letöltést ért el világszerte. Mindemellett a 2. helyre ugrott a Billboard Hot 100 eheti listáján, és az évtized legmagasabb chart pozíciót elérő Oscar-jelölt dala lett. 120 millió feletti hallgatottsággal, a dal jelenleg 7 amerikai rádiós listán — a Top 40, Rhythm, AC, Hot AC, Urban, Urban AC, és AAA — is szerepel. A “Happy” 14 ország rádiós listáján foglalta már el a vezető helyet, beleértve Ausztrália, Franciaország, Németország, az Egyesült Királyság, Belgium, Dánia, Magyarország, Írország, Olaszország, Hollandia, Új-Zéland, Dél-Afrika, Svájc és Lengyelország toplistáit.

Csak az elmúlt hónapban Pharrell négy GRAMMY® díjat vitt haza, az Év Producere, az Év Albuma (a Daft Punk Random Access Memories albumáért), az Év Felvétele, valamint a Legjobb Pop Duo/Előadás díját a Daft Punkkal készített “Get Lucky” című dalért. Pharrell karrierjét tekintve így már hét GRAMMY-t tudhat magáénak.

Hirdetés
Hirdetés

Színes

Hírek