KezdőlapZeneEurovízióA Dal 2014: Muzikfabrik - This Is My Life

A Dal 2014: Muzikfabrik – This Is My Life

-

A Muzikfabrik formációt 3 DJ/Producer Andy Sole, c.Molle és Jetro alkotja. 2013-ban a fiúk elhatározták, hogy komolyabban nyitnak a hazai közönség irányába is és a szerencse melléjük állt.

Muzikfabrik

Hirdetés

Augusztusában összetalálkoztak, az akkor éppen az X Faktorban szárnyait próbálgató soproni énekessel, Hegyi Ákossal. Az ismerkedős beszélgetést hamar munkakapcsolatra váltották és a találkozást követő héten már a stúdióban ültek Ákossal a This is my life című első közös zenéjük felvételein.

A Class FM és az MR2 Petőfi rádió is bizalmat szavazott már a dalnak, így ezen felbuzdulva úgy döntöttek, hogy benevezik az Euróviziós Dalverseny hazai válogatójába „A Dal 2014-be”. A zsűri a több mint 400 beküldött pályamű közül, a legjobb 30 közé juttatta szerzeményüket. Ha bővebb információra van szükségetek, vagy írnátok róluk, jelezzétek a paplaci@cls.hu címre.

Hirdetés

A dal meghallgatható itt:

Zeneszerző: Rozmann András, Sinka Szilárd, Sövegjártó László
Szövegíró: Hegyi Ákos, Sövegjártó László
Kiadó: Egység Média 2013

Hirdetés
RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Hirdetés

    Színes

    Hírek