Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Doily.hu exkluzív Facebook csoportjába!

A Parlophone Records gondozásában jelenik meg Gabrielle Aplin első nagylemeze. Az English Rain címre keresztelt korong 6 hónap alatt Mike Spencer (Rudimental, Alex Clare) segítségével, annak saját buckinghami stúdiójában készült. Majdnem az összes dalt Gabrielle írta és a legtöbb hangszert is egymaga szólaltatta meg.

Gabrielle Aplin: English Rain

A szerzemények közül először a The Power Of Love’ mutatkozott be, ami az angol single chart lista élére jutott. Másodikként a ‘Please Don’t Say You Love Me’ érkezett, amely a hatodik helyen debütált. Május 6-ra pedig a harmadik kislemez, a ‘Panic Cord’ van beütemezve.

A mindössze 20 éves szövegíró és énekesnő Bath-ban nőtt fel és már 15 éves kora óta jegyzi le és rögzíti dalait. Saját elmondása szerint hippi családból származik, ahol a muzsikának mindig fontos szerepe volt és a zenész szakma alapjait Joni Mitchell, Bruce Springsteen és Nick Drake albumainak hallgatásával sajátította el. 17 évesen alapította saját kiadóját, a Never Fade Records-ot (nemrégiben jelentette be első művészét), amely 3 EP-t jelentetett meg, mindhárom felkerült az iTunes listákra. A youtube videomegosztó oldalon 29 millióan látták eddig klipjeit. Legelső kislemeze, a ‘The Power Of Love’ a ‘Frankie Goes To Hollywood’ dalának feldolgozása 2012. decemberében a kislemezlista élére jutott.

“Percekbe, órákba, vagy hetekbe telik, amíg megszületik egy dal. Mindegyik más és más, és már hónapok óta dolgozom a lemezen a megírástól a rögzítésig, sőt, még a borító készítésébe is belefolytam, úgyhogy alig várom, hogy végre mindenki hallhassa a végeredményt.” – mesélte Gabrielle.                                                  

Album tracklist:

  1. Panic Cord
  2. Keep On Walking
  3. Please Don’t Say You Love Me
  4. How Do You Feel Today
  5. Home
  6. Salvation
  7. Ready To Question
  8. The Power Of Love
  9. Alive
  10. Human
  11. November
  12. Start Of Time