Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Doily.hu exkluzív Facebook csoportjába!

1995 óta minden alkalommal, amikor Cesaria Evora a stúdióban dolgozott, a producere, José da Silva kérésére az énekesnő több nótát énekelt fel, mint amennyit az új albumra szántak. Ennek az volt a célja, hogy olyan dalok alkossanak egy új albumot, melyek tökéletesen illenek egymáshoz, és elejétől a végéig lenyűgözik a hallgatókat az összeállításból sugárzó harmóniával – mely egyébként is Cesaria sikereinek egyik záloga volt.

cesaria-evora

A felvételek között így számos található, melyeket végül nem fejeztek be teljesen, vagy pedig Cesaria döntése alapján maradt le az albumról. Most pedig – 1 évvel az énekesnő 2011. december 17-i, mindeloi halálát követően – ezek közül az eddig kiadatlan dalok közül 13 egy vadonatúj albumot alkot. A legelső nóta a 2003-ban rögzített “Sentimento” című dal kiadatlan változata – ezt a dalt 2009-ben Cesaria újra felénekelte mélyebb vokállal, és fel is került a 2009-es “Nha Sentimento” című lemezére.

Az új, “Mae Carinhosa” (Mother Affection) című album a díva kedvenc szerzőinek műveit vonultatja fel. Teofilo Chantre (Mae Carinhosa – félig coladera, félig latin ritmusokkal), B. Leza és nagyszerű mornái (Dor di Sodade és Talves), Manuel de Novas, Gregorio Gonçalves és Nando da Cruz (a “Petit Pays” [Little Country] szerzője) a tündöklő Tchon de França (Land of France) és Esperança című dalokkal (marimbán játszik Manu Dibango) mind-mind helyet kaptak a kiadványon. Az albumon megtalálható egy spanyol nyelvű bolero, a Dos Palavras is, mely először Mexikóban csendült fel 1962-ben a Los Bribones (The Rascals) előadásában. Ezt a nótát Cesaria azért vette be a repertoárjába, hogy örömet szerezzen a spanyol legénység tagjainak, akik Mindelo kikötőjében álltak meg – ekkor még az énekesnő is a sziget bárjaiban énekelt.

A “Mae Carinhosa” dalai átívelnek az 1997-es “Cabo Verde” című album rögzítési munkálataitól (Frank Cavaquinho karneváli nótája, a Quem tem Ódio való ebből az időszakból) egészen a 2005-ben rögzített “Rogamar” című albumig (melynek készítési időszakára tehető a Cme Catchorr című nóta, melyet korábban számtalan zöld-foki köztársasági énekes előadott, és amelyet végül Manuel de Novas jegyzett le). Mint a múltban mindig, zenészei társaságában Cesaria hangja ezúttal is egy olyan nosztalgikus utazásra repít el minket, mintha az énekesnő még ma is velünk lenne.

A “Mae Carinhosa” című album 2013. március 4-én jelenik meg standard és 2 CD + DVD-s deluxe változatban.

Dallista – standard változat:
1. Sentimento
2. Tchon De França
3. Mae Carinhosa
4. Dor Di Sodade
5. Talvez
6. Dos Palavras
7. Essencia D’Vida
8. Quem Tem Odio
9. Caboverdeanos d’Angola
10. Emique Ingrote
11. Esperança
12. Cme Catchorr
13. Nos Cabo Verde