KezdőlapZeneEurovízióA Dal című műsor második elődöntőjében lép fel a Plastikhead

A Dal című műsor második elődöntőjében lép fel a Plastikhead

-

A két Zoli Gáspár Lacival kiegészülve adja elő az A szeretet él című dalt.

Plastikhead2013_2

Hirdetés

A Plastikhead egy 2011-ben alakult DJ/producer párost takar. Tóth Zoli és Vékony Zoli évek óta munkálkodtak együtt ismert lemezlovasokkal és előadókkal, de két évvel ezelőtt érezték igazán azt, hogy készen állnak egy minden téren profi produkció megalkotására.

El is indult a munka, melynek eredményeképpen létrejött a két műanyagkocka-fejű dj, azaz a Plastikhead. Első daluk Dér Heni közreműködésével készült, majd Bencsik Tamarával dolgoztak. Gáspár Lacival is alkottak már közösen, méghozzá a „Súgd meg az álmod” és az „I Wanna Fly Away” című felvételek kapcsán. Új daluk, melyet beválasztottak az Eurovízió hazai elődöntősei közé, szintén az énekes közreműködésável készült – produkciójuk február 9-én látható.

Hirdetés
RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Hirdetés

    Színes

    Hírek