KezdőlapTVCsillag SzületikVadonatúj zsűrije lesz a Csillag Születiknek

Vadonatúj zsűrije lesz a Csillag Születiknek

-

Javában zajlik a Csillag Születik castingja, a Blikk pedig ma arról ír, hogy a teljes zsűrit lecseréli az RTL Klub. A sikeres tehetségkutató tavasszal érkezik az RTL-re.

pikali-gerda

Hirdetés

Azt már tudni lehet, hogy a megmondó Puzsér Róbert nem lesz idén a showműsor része, de Hajós András sem tűnik fel az új évadban, hiszen ő jelenleg a TV2 Ének iskolája produkcióban szerepel. Pokorny Liát is a TV2 képernyőjén láthatjuk, hiszen február 9-én énekesnőként debütál A Nagy Duettben. Egyedüliként Hernádi Judit maradt aki szerepelhetne az új zsűritagok között, viszont a Blikk azt is kiderítette, hogy az RTL Klub teljesen új zsűrigárdát vonultat fel idén.

„A Csillag Születik tavasszal induló ötödik évadában készülünk néhány meglepetéssel, ezek között pedig valóban az egyik legfontosabb újdonság a vadonatúj zsűri lesz” – nyilatkozta a lapnak Schiwert-Takács László, a Csillag Születik kreatív felelős szerkesztője.

Hirdetés

Egyelőre biztosat nem lehet tudni, azt azonban elárulták, hogy kik közül választanak.

A Blikk úgy tudja, hogy a zsűriben idén ott lehet Rékasi Károly, Pikali Gerda és az Éjjel-nappal Budapest Lalija is.

Hirdetés
RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Hirdetés

    Színes

    Hírek