KezdőlapZeneDalokDalpremier: Axwell Λ Ingrosso – Can’t Hold Us Down

Dalpremier: Axwell Λ Ingrosso – Can’t Hold Us Down

-

Axwell Λ Ingrosso, a duó, melyet a két közismert svéd lemezlovas, Awvell és Sebastian Ingrosso alkot, máris kiadja első dalát az első közös lemezéről, mely 2015-ben kerül a boltokba.

axwell ingrosso can t hold us down

Hirdetés

Bár a Swedish House Mafia pályafutásának annyi, a Can’t Hold Us Down című dalban ott érződik az együttes szellemének a jelenléte. Ebben az új felvételben ugyanis számos olyan zenei elemet ismerhetünk fel, mely az egykori trió által kiadott kevés dalban is fellelhető. Például, a használt ütőhangszerek az Antidote-ra emlékeztetnek, míg a basszusvonalat a Greyhound-ból vették át.

Ami új a dalban, az Axwell jellegzetes zenei stílusa, illetve a robotikus hang, ami nem röpít el bennünket a mennyországig…

Hirdetés

Miután úgy döntöttek, hogy véget vetnek szólókarrierjüknek, a DJ-k nemcsak összeállították első közös albumjukat, hanem több rendezvényen is részt vettek, világszerte. Így láthattuk őket az Ibiza-i Ushuaia nyári rezidencián, a japán Ultra Music Fesztiválon, az indiai Sunburn Fesztiválon, vagy a Las Vegas-i Electric Daisy Karneválon.

Mit szólsz, a duónak sikerül felemelkednie a Swedish House Mafia szintjére?

Hirdetés
RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Hirdetés

    Színes

    Hírek