Vadonatúj szerzeménnyel köszönti a nyarat Ákos. A Kegyetlen szerelem az énekes 2024-ben megjelenő legújabb stúdióalbumát gazdagítja, és tekinthetjük egyben a vasárnap startoló koncertturné előfutárának is – Ákos ugyanis június elsejétől fellépések sorozatával örvendezteti meg a rajongóit úgy országhatáron belül, mint kívül is!
A Kegyetlen szerelem premierje május 27-én volt, és egy dalszöveges videó is készült hozzá Madarász János jóvoltából, mely elérhető a YouTube-on. Bár csak alig három napja került ki, Ákos új dalát már ötvenezren hallgatták meg a videómegosztón, és nagy valószínűséggel a turné keretében is sikere lesz, melynek állomásain Ákos és zenekara élőben is bemutatja majd.
A Kegyetlen szerelem követi az énekes utóbbi időben megszokott zenei stílusát, amely ötvözi a klasszikus rock elemeit az elektronikus zene pörgésével. A dallama ugyanakkor az egykori Bonanza Banzáj szintipop hangzásvilágát is eszünkbe juttatja. A dal zenéjét Lepés Gábor szerezte, a szövegét pedig Ákos írta.
Amint a címe is jelzi, a Kegyetlen szerelem egy olyan perzselő kapcsolatot ecsetel, mely egyszerre vonz és taszít, „felrepít” és „összezúz”. Valójában a szerelem mélységeit és magasságait mutatja be, az előadó szemszögéből.
A Kegyetlen szerelem igazából a második kislemez a még készülőfélben lévő új stúdióalbumról, az első felvezető dal az „Ember maradj” volt, még 2023-ból – egy szintén mély üzenetet közvetítő pop-rock szerzemény, ami száz százalékban Ákos érdeme, és amelyet imád a közönség.
Gyereknapon „indul a banzáj”
Ákos a jubileumi fellépései után 2024-ben nagyszabású turnét indít, mely június elsején startol, első állomása pedig Kecskemét. A nagyjából két hónapos esemény Magyarország 10 városát érinti, köztük Budapestet, július 20-án. Az utolsó fellépés augusztus 2-án lesz, Esztergomban.
A turné keretében Ákos Erdélybe is ellátogat, az itt élő magyar közösség nagy örömére. A várva várt eseményre július 25-én kerül sor Tusnádfürdőn, a Tusványos néven népszerűvé vált fesztivál keretében.