Freddie Mercury és Luciano Pavarotti a maguk nevében mindketten fantasztikus tehetségnek számítottak, és a hangjukat szinte bárki azonnal felismeri világszerte.
Ebből kiindulva már az is hatalmas teljesítmény lenne, ha valaki az egyik fantasztikus énekes hangját utánozni tudná, az pedig már szinte elképzelhetetlen, hogy valakinek mindkét legendás énekest sikerüljön megidézni. Marc Martelnek mégis sikerült ezt elérni.
Marc Martel kanadai zenész, aki elsősorban Freddie Mercuryhoz megdöbbentően hasonló hangjáról ismert, ez alkalommal azonban két zenei legendát is életre keltett. A Nessun Dorma különleges „duett” verzióját a The Mercurottinak nevezte el, és valóban olyan érzés, mintha Pavarotti és Mercury duettjét hallgatnánk.
Bár a Queen rock- és popdalokról volt ismert, Freddie Mercury híresen nagy operarajongó is volt. A Bohemian Rhapsody minden idők egyik leghíresebb dala, ami egy epikus operarészletet is tartalmaz. Egy alkalommal pedig Mercury a spanyol szoprán énekesnővel, Montserrat Caballéval is duettezett a Barcelona című dallal, 1987-ben. A dal később az 1992-es olimpia nyitóünnepségén is elhangzott.
Freddie Mercurynak hihetetlen, négy oktávos hangterjedelme volt, és úgy tűnt, bármilyen stílusban képes megállni a helyét.
Pavarotti minden idők egyik leghíresebb tenorja volt, aki nagyon sok sztárral lépett fel közösen, többek között Celine Dionnal, Elton Johnnal, Frank Sinatrával és Andrea Bocellivel. Élete során több mint harminc albumot adott ki, és hét Grammy-díjat nyert.
Marc Martel fantasztikus Nessun Dorma verziója már csak azért is különleges, mert ízelítőt ad egy olyan zenei különlegességből, ami sajnos már soha nem fog megtörténni.
Ráadásul az énekes minden apró részletre odafigyelt, a videóhoz az arca egyik oldalát leborotválta, és csak a bajuszát hagyta meg, míg a másik oldalon meghagyta a szakállt, így mindkét sztárt imitálhatta egyszerre.
Martel elmagyarázta, miért készítette el a Mercurottit. „A Nessun Dorma volt Pavarotti igazi névjegye, és gyakran kívántam, bárcsak énekelt volna egy duettet Freddie Mercuryval. Talán valahogy így hangzott volna. Ezt a felvételt 3 kamerával vettük fel, egyetlen nekifutásból, a feleségem, Crystal segítségével” – magyarázta a felvétel elkészítésének körülményeiről.
„Az egyetlen overdub rész Pavarotti hangja a legvégén, mivel még nem sikerült elsajátítanom a két hangon való éneklést egyszerre” – viccelődött az énekes.