Egyre gyakrabban halljuk a hírt, miszerint lehullott már a Netflix csillaga, és hogy az új szabályzatai miatt egyre többet iratkoznak le a filmes streaming oldalról.
Tény, hogy megalakulása óta egyre nagyobb a konkurencia, és az is igaz, hogy az utóbbi időben aligha tudott lenyűgözni olyan produkciókkal, melyekért érdemes lenne havonta pluszban fizetni. A helyzet azonban változóban van, és hogy milyen okokból, az teljesen mindegy: egyenként térnek vissza a jó műsorok a platformra, egyik filmjük pedig nagy esélyes az idei Oscar-díjra!
Szívszorító és megrázó valós történeten alapul az a 2024-es moziprodukció, ami felkeltette a filmkritikusok figyelmét. A hó társadalma (Society of Snow) című latin-amerikai drámáról van szó, J. A. Bayona rendezésében, ami a világtörténelem egyik legnagyobb repülőgépszerencsétlenségének a történetét mutatja be, hátborzongató realitással. Azt meséli el, hogyan sikerült egy uruguayi rögbicsapat 16 tagjának és szurkolójának 72 napot túlélnie a világ egyik legzordabb környezetében.
A katasztrófa ugyanis az Andokban történt, a hegyvonulat azon szakaszán, ahol gyakorlatilag még a madár sem jár. A keresőcsapatoknak másfél hónapba telt, mire megtalálták a roncsot, a túlélőknek pedig emberpróbáló módszerekkel és példaértékű összetartással kellett megküzdeniük az életben maradásért. Hogy még valósághűbbé tegyék a filmet, a forgatások a baleset tényleges helyszínén, 3000 méteres lenyűgöző magasságban zajlottak.
„Miután egy repülőgép lezuhan egy távoli helyen, az Andok szívében, a túlélők összefognak és egymásba vetik reményeiket, miközben a hazaútjukat keresik” – olvasható a rövid összefoglaló a streaming platformon.
A közel két és félórás játékfilm hatalmas népszerűségnek örvend nemcsak a Netflixen, hanem a mozikban is, és már két kitüntetést is bezsebelt: a San Sebastian-i filmfesztivál közönségdíját, illetve a Mill Valley-i filmfesztivál közönségdíját is. A kritikusok szerint pedig nagy esélyes az idei Oscarra, a legjobb nemzetközi filmnek járó díj kategóriában.