Hajós Andrást senkinek sem kell bemutatni. Ő az a magyar közszereplő, zenész és humorista, aki sosem tett lakatot a szájára. Mindig kimondja, amit gondol, és bár ezt általában a tréfa nevében teszi, a szavai mögött rejlő célzások egyértelműek – és sértőek is lehetnek. Legutóbb A nagy duettben tett egy megbotránkoztató megjegyzést, ami nem maradt visszhang nélkül. A Balázs Klárit leíró beszólására máris egy közleményben reagált a házaspár, és nem hajlandóak elengedni a fülük mellett ezt a sértést – írja a Twice.
„A tegnapi napon, az egyik kereskedelmi csatorna showműsorában, az általunk csak a sajtóból ismert Hajós András tett kijelentésre reagálva az alábbiakat közöljük: visszautasítunk minden sértő, a nőket, a feleségeket és személy szerint Balázs Klári énekesnőt ért vádakat, célozgatásokat és obszcén kijelentéseket, poénokat. Számunkra értelmezhetetlen és felháborító a magát zsűritagként pozícionáló, számunkra ismeretlen celeb tegnap esti megnyilatkozása. Elhatárolódunk minden általa tett kijelentéstől és hivatalosan megkérjük, hogy a jövőben kerülje az ilyen és ehhez hasonló megnyilatkozásait. Több mint 46 éves közös zenei pályafutásunk alatt ilyen aljas és a nagy nyilvánosság előtt történő, vélhetően hitelrontásban és becsületsértésben még nem volt részünk, ezért a megfelelő jogi lépéseket fontolgatjuk a minket képviselő menedzsmenttel konzultálva. Kérjük a sajtó képviselőit, hogy ezzel az üggyel kapcsolatban ne keressenek bennünket, az itt leírtakat pedig csak teljes egészében közölhetik, forrásmegjelöléssel. Korda György–Balázs Klári” – olvasható a házaspár közleményében.
Mint ismert, Hajós András vasárnap este tett egy éles megjegyzést Hegyes Berci és Mihályfi Luca produkciójának értékelésében, miszerint: „ha az együttlakás segítene az énektudásban, mostanra Klárika is tudna énekelni”.
Nem sokkal ezután, Korda György a médián keresztül vágott vissza a zenész-humoristának: „Csak azt tudom mondani, hogy egy büdös paraszt, egy bunkó, és ezzel nem a földműveseket akarom megsérteni. Én még akkor sem sértenék meg egy ilyen hölgyet, ha borzasztóan énekelne, hát még egy ilyen énekesnőt, mint Balázs Klári. Aki a szakmában van, tudja és hallja, hogy énekel, de ő nem szakmabeli, csak egy dilettáns. Az a borzasztó, hogy veszi magának a bátorságot” – nyilvánított véleményt a 86 éves eMeRTon és Fonogram-díjas magyar énekes.
Korda György kijelentette: „én mindenféle kritikát elviselek, de ha valami ennyire igazságtalan, és durva, azt nem”. Tény, hogy nem vall az énekesre, hogy kiakadjon egy beszóláson vagy nyilvánosan is hangot emeljen ilyen botránykeltő eseményekre, erre viszont reagálnia kellett.
A Borsnak azt vallotta, annyira ideges volt, hogy nem tudott aludni éjszaka, hiszen Klárika 46 éve a felesége és a társa, amit pedig rá mondanak, az olyan, mintha személyesen őt kritizálnák. Ezért is fontolgatja, hogy jogi eljárást indít, és felelősségre vonja Hajóst, amiért ezt megengedte magának.
Korda azt is hozzátette, nem akarja méltatni a kollégája zenei karrierjét, de aki fel tud hozni egyetlen Hajós-slágert, annak fizetni is hajlandó! Ezzel szemben „Klárikának húsz dala óriási sláger. Szóval mindennek az alapja az, hogy egy nagy büdös bunkó” – fakadt ki az énekes.