Koncz Zsuzsa nemrég adta ki új slágerét, Jelbeszéd 2.0 címmel, ami már hatalmas siker, és itt lehet meghallgatni. Az énekesnő most Friderikusz Sándor podcastjének adott interjút.
Olvasd el ezt is: „Igazi magyar lány voltál” – magyar népdalt énekelt a román tehetségkutatóban a 16 éves lány
Friderikusz Sándor podcastjának vendége volt Koncz Zsuzsa, a teljes beszélgetés csütörtök este érhető el, de már megjelent belőle egy pár perces előzetes, amelyben szóba került az elmúlt évek legsikeresebb magyar előadója, Azahriah is.
Amikor Friderikusz Sándor megkérdezte Koncz Zsuzsát, hogy ismeri a mostani magyar popzene nagyágyúit, Azahriah-t, Beton Hofit vagy éppen Króbit az énekesnő így válaszolt.
„Mindenkiről tudok, Azahriah-ra körülbelül egy évvel ezelőtt bukkantam rá, akkor belehallgattam, és bólogattam, hogy hát igen, ez is valami” – mondta Koncz Zsuzsa.
Az énekesnő hozzátette, szerinte Azahriah zenéje a nyolcvanas évek lakodalmas rockzenére hasonlít, úgy érzi nagyon hasonlít a Bugyi fivérekre és a Csipkés kombiné című dalukra.
„Amikor a népzenét összekeverik az ilyen ritmusokkal, az nekem nagyon idegen” – fogalmazott az énekesnő.
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”