Feláll az X-Faktor 10. évadának székéből Dallos Bogi, jelentette be ma az énekesnő.
Olvasd el ezt is: Leállította az esküvőt az apa, majd megragadta lánya nevelőapjának kezét: „Valami különleges fog történni”
Mint ahogy azt a Doily.hu is megírta, Miller Dávid lesz az X-Faktor új műsorvezetője, ma este pedig az is kiderült, hogy Dallos Bogi feláll a mentorszékből, mert zenei karrierjére szeretne fókuszálni.
“Nagyon izgalmas feladat volt, hogy az X-Faktor mentorcsapat részese lehettem és sokat tanultam belőle. A jövőben a lemezem munkálataira és az új vállalkozásunkra fókuszálok. Hasonló sikereket kívánok az új csapatnak” – mondta az énekesnő.
Puskás Peti, az X-Faktor mentora boldogan emlékszik vissza arra az időszakra, amit Bogi mellett tölthetett a mentorpultban, hiszen a szerelmük is a tehetségkutató műsornak köszönhető.
„Sajnálom, hogy Bogival nem fogunk együtt dolgozni a műsorban, hiszen innen indult a kapcsolatunk, de szerencsére azóta még több dolog köt össze bennünket és nagyon boldog vagyok. Adéllal régóta ismerjük egymást, várom a közös munkát, izgalmas jubileumi évad lesz!” – mondta Puskás Peti.
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
Az X-Faktor új mentora nem más lesz, mint Csobot Adél.
Fotó: Dallos Bogi/Instagram