Egyenesen Las Vegas szívéből adja ki idei első kislemezét az Imagine Dragons. A Next To Me egy csodálatos romantikus ballada, melynek old-school hangáza, andalgó, ringató dallamai és szerelemtől duzzadó sorai azonnal magukkal ragadnak.
A dallal együtt a zenekar idei turnéjának a részletei is nyilvánosságra kerültek: a tavaly elindított Evolve World Tour 2018-ban is folytatódik, az Imagine Dragons a nyári hónapokban kezdi újra a koncertsorozatokat. A fellépések az Evolve című nagylemezt népszerűsítik, mely az együttes harmadik, egyben Grammy-díjra is jelölt stúdióalbuma.
Ami a Next To Me című dalt illeti, zenei szempontból egyszerűnek mondható. A dobok és egy akusztikus gitár diktálja a ritmust, melyet a vokalista hangjából áradó érzelmek, emlékek – öröm és bánat színez ki. A szerzemény egy olyan szerelmi történetet mesél el, mely kiállta az idő próbáját, és ami egy köszönetnyilvánítás is egyben annak a személynek címezve, aki kitartott a párja mellett, minden hibája ellenére.