Alig néhány héttel azután, hogy megjelent Pitbull legutóbbi sikerszerzeménye, az Enrique Iglesiasszal közösen készített Messin’ Around, máris érkezik az amerikai rapper újabb bombasztikus felvétele, a Superstar!
Olvasd el ezt is: „Igazi magyar lány voltál” – magyar népdalt énekelt a román tehetségkutatóban a 16 éves lány
A dalt, mely nagy valószínűséggel versenyt fut majd az idei nyár játszási listáiban a Messin’ Arounddal, Pitbull az ifjú Becky G-vel együtt hozta létre, és a hírek szerint a rapper készülőfélben lévő következő lemezéről származik. A sokat ígérő Climate Change ugyanis idén júliusra várható!
A Superstar című felvétel május 25-től érhető el a digitális megosztókon, a premierjére azonban két nappal korábban, május 23-án került sor. A Becky G és Pitbull koprodukció derült égből villámcsapásként érte a rajongókat, akik természetesen nem bánták, hogy újabb zenezuhatag zúdult rájuk így a nyár elején.
Egyébként nem ez az első alkalom, hogy a két énekes együtt dolgozik! 2014-ben ugyanis közösen adták ki a Can’t Get Enough című slágert, most pedig a Superstar egyenesen a Copa Ámerica betétdalaként csendül fel, Dr. Luke produceri munkájának eredményeként!
Neked hogy tetszik a felvétel?
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”