Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Doily.hu exkluzív Facebook csoportjába!

Egy pont van, ahol a The Rolling Stones és Ciara találkoznak egymással: a Paint It Black című dal. Egyébként a zenei világ két szereplőjét nemigen lehetne egy lapon emlegetni. Ciara azonban hatalmas dologra vállalkozott, és átdolgozta a legendás együttes egyik dalát, a végeredmény pedig fület és lelket gyönyörködtető!

ciara-paint-it-black

A Paint It Black a legújabb Vin Diesel-film betétdala is egyben, és ott visszhangzik a The Last Witch Hunter képkockái mögött, Ciara rajongói pedig teljesen el vannak ragadtatva az énekesnő alakításától, hiszen Ciarának ki kellett lépnie a konfortzónájából ahhoz, hogy ebben az új köntösben előadhassa ezt a dalt. De hát megcsinálta, és szenzációsra sikerült!

„Sosem gondoltam volna, hogy átdolgozzam ezt a dalt. Sosem volt a terveim között, de amikor előttem állt a lehetőség, izgatottá váltam, hiszem imádom, amit Adrianne Gonzales producer tett.” – nyilatkozta Ciara hozzátéve, szeretett volna a rockzene tipikus hangszereivel együtt dolgozni, eddig azonban még sosem volt rá alkalma.

Ciara idén adta ki legújabb lemezét, a Jackie-t. Erről az első dala – I Bet – meghozta a beharangozott sikert, és jól boldogult a toplistákban, a legutóbbi kislemeze pedig, a Dance Like We’re Making Love, valamint a hozzá készült videóklip igazi élményt nyújt: olyan, mintha a legnagyobb divattervezők legjobb fotózásáról szakították volna!