Olly Murs nem áll le, újabb dalt ad ki a Never Been Better című legújabb albumáról. Ezúttal élőben énekli a Tomorrow szövegét, ezzel még hatásosabbá téve a balladát és a benne felszólaló zongorát. A felvétel témája egy válaszúthoz érkezett kapcsolat, amelyben a holnap mindent megváltoztathat.

A brit énekes november 16-án adja ki legfrissebb lemezét. Erről eddig a Wrapped Up című felvétel került felavatásra, melynek hivatalos videoklipje a napokban jelent meg. Az viszont a jövő zenéje, hogy eléri-e a sikert, melyet előző slágereivel magáénak tudhatott.
A Flo Ridával közösen kiadott Troublemaker című slágere ellenére Olly Murs nem aratott akkora sikert Amerikában, mint ahogyan azt szülőhazájában tette. Mégis, a korábbi albumáról származó Dear Darling azonnali befutó volt.
Szerinted Olly Murs balladája megállja a helyét?