Keresztes Ildikó, Geszti Péter, Malek Miklós és Nagy Feró közös, rapbetétekkel tarkított nótáját hamarosan a közönség is meghallgathatja.
Az X-Faktor ítészei annyira összerázódtak a csípős kritikák és elismerő dícséretek között, hogy úgy döntöttek, nemcsak a zsűrizésben, hanem az éneklésben is közösködnek. A dalszöveget a nyelvi poénok mestere, Geszti Péter vetette papírra, majd a zenei producerként külföldön is elismert Malek Miklós kezei alatt vált fülbemászó nótává.
A rapbetétekkel tarkított és nyelvtörőnek is beillő dalszöveg igencsak feladta a leckét a rockosabb világból érkezett Keresztes Ildikónak és Nagy Ferónak.
– Ha arra gondolok, hogy két profi ül ott a keverőpultnál… Az egyik ebben a műfajban már bizonyított, a másik egy másik műfajban bizonyított. Tehát nagy baj nem lehet velünk Ildikóval. Mi belekortyikálunk, belerappelünk egy kicsit, és akkor szerintem adott a siker – mondta Feró.
A mentorok remekül szórakoztak a stúdióban, és alig várják, hogy közös munkájuk gyümölcsét a próbák után a nagyközönségnek is megmutathassák. A kritikáktól ők nem tartanak, bár azért egy kicsit izgulnak, hogy a színpadon se rontsák majd el a nem mindennapi dalszöveget.
