Hamarosan – másfél év után – új nagylemezzel jelentkezik napjaink meghatározó hazai együttese, a Follow The Flow – az új album első dala pedig máris sláger. A Szélcsend két nap alatt óriási ívet futott be a YouTube-on.
A Follow The Flow Szélcsend című dala hivatalosan még csak most jelent meg a YouTube felületén, ám napok óta hangos tőle a TikTok: Szakács Gergő mini-flashmob keretében Budapest több pontján is előadta a dal refrénjét, ami óriási sikert aratott a járókelők között.
„Ha sok volt a sötét és előjön a fény, az árnyékom elől is menekülök” – hangzik a Szélcsend egyik sora, s ez előrevetíti az áprilisban érkező, Egyedül a sötétben című nagylemez egyik fő motívumát is, ugyanis azon a fény-árnyék ellentét kap kiemelt szerepet szó szerinti és átvitt értelemben is.
Senki ne gondolja azonban, hogy egy mélabús albummal áll elő a trió, sőt: a dallamok szokás szerint azonnali dúdolgatásra születtek, a szövegek pedig elgondolkodtatnak arról, hányféle árnyalata van az egyedüllétnek – néha mekkora szükségünk van rá például, és mennyire fel tud tölteni.
A Szélcsendhez természetesen videóklip is készült, melyet Büki Balázs rendezett. A klipet két nap alatt csaknem 900 ezren nézték meg a YouTube-on, így méltán elmondhatjuk, hogy az év egyik legnagyobb slágere lesz.
„Leírhatatlan, hogy zenészek ilyen mélyre bemásznak az emberbe. De a klip mellett sem mehetünk el szó nélkül. Eszméletlen operatőri és vágó munka. Hatalmas taps nekik is és a rendezőnek is” – írta egyik rajongó a kliphez.
„Nagyon sok mondani valója van manapság ennek zenének. Ebbe rohanó világban ahol senkinek sincs egy perce, nincs összetartás és lehetne sorolni szerintem sokaknak ad inspirációt, hogy magukba nézzenek csak így tovább” – írta egy másik.
Nézd meg te is a Follow The Flow által kiadott klipet!
Fotó: Follow The Flow
