KezdőlapHírek80 éves korában meghalt a Ricchi e Poveri énekese

80 éves korában meghalt a Ricchi e Poveri énekese

-

Kedden, 80 éves korában elhunyt Franco Gatti, akit a zenekedvelők a Ricchi e Poveri együttes révén ismertek – számol be az ANSA.

Gatti az elmúlt években távol volt a zenekartól, miután tragédia érte a családját: fia, Alessio 2013-ban, mindössze 23 évesen meghalt.

Hirdetés

Franco utoljára tavaly szerepelt a Ricchi e Poveri-vel egy tévés fellépésen.

„A kollégáim és a barátaim tovább dolgoznak, de én abbahagytam. Nem tudtam többé boldogan a színpadra állni (a fia halála után – szerk.)” – indokolta Gatti a Ricchi e Poveriből való kilépését.

Hirdetés

Az évek során a Ricchi e Poveri olyan dalokkal hódította meg a nemzetközi színpadot, mint a „Sara perche ti amo” és a „Cosa Sei”.

A zenekar 1967-ben született Genovában, és az évek során Angela Brambati, Angelo Sotgiu (még mindig a zenekarban van), Franco Gatti és Marina Occhiena voltak a zenekar tagjai.

A Ricchi e Poveri az évek során több mint 20 millió lemezt adott el, az olasz zenekar néhány dalát még mindig játsszák a bulikon és a klubokban, de a rádióban is találkozhatunk velük.

Fotó: RaiPlay

Hirdetés
RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Hirdetés

    Színes

    Hírek