„Remélem látja a könnyeimet és tudja, hogy hiányzik” – osztja meg érzéseit Chrissy Teigen elvesztett babája kapcsán.

Chrissy Teigen mindig is nyitott volt az élet felé és mindig pozitívan élte mindennapjait, ám nemrégiben egy tragédia rázta meg a modell családjának mindennapjait. Saját bevallása szerint még a mai napig is „minden percben fáj” a meg nem született csecsemője, Jack elvesztése, annak ellenére, hogy a tragédia még múlt év szeptemberében történt.
A modell a közösségi felületeken osztotta meg a szomorú eset kapcsán érzett érzéseit pont azon a héten, amikor a kis Jacknek meg kellett volna születnie.
„A kis Jack ezen a héten kellett volna a világra jöjjön, szóval egy kicsit magam alatt vagyok. Tényleg úgy érzem, mintha még mindig a hasamban mocorogna. Holnap műtétem lesz az endometriózisom miatt, de ebben a hónapban végig azt éreztem mintha a kicsi rúgna.” – mondta Chrissy Teigen.
A modell keserédesen emlékezett vissza arra a videóra, amelyben John Legend énekelve jelentette be felesége várandóságát.
„Sosem gondoltam volna, hogy az azutáni 10 hétben mi történhet… nem is tudom, valaha lesz-e annyi erőm, hogy sírás nélkül végig nézzem azt a felvételt, de remélem, hogy látja a könnyeimet és tudja, hogy hiányzik.” – fejtette ki Chrissy.
Chrissy legfőbb vágya az lett volna, hogy megpillanthassa a kicsi arcát, de a rémálmai nem hagyják nyugodni.
„Annyira féltem, hogy megpillantom a rémálmaim során, hogy már nem is álmodok vele egyáltalán. Ez a hónap egy kemény emlékeztető és habár ami történt megtörtént, de az érzéseknek nem lehet gátat szabni.”
Chrissy aztán megköszönte az összes követőjének a kitartó támogatást.
„Szeretlek benneteket és köszönöm a támogatást és a szeretetet. Hiszem, hogy az energia és Jack tudd, hogy nagyon szeretlek. Annyira hiányzol.” – írta.
