Egymás teljes ellentétei voltak, egyik extrovertált és vezető típus, a másik introvertált és kaotikus, Stan és Pan minden idők egyik legsikeresebb párosa volt Hollywoodban, és ez a mai napig sem változott.

Stan Laurel és Oliver Hardy 1919-ben találkozott először, első filmjük a The Lucky Dog volt, ezután már csak a halál tudta elválasztani a két jóbarátot.

Oliver 1957 nyarán hunyt el, 65 éves korában, miután két szívinfarktust is elszenvedett. Nyolc évvel később, 1965-ben Stan is követte az örök vadászmezőkre. 74 éves volt, és egész életében gyárkéményként füstölt.

Élete során többször elhangzott tőle a következő mondat: „Ha valakit meglátok a halálomkor szomorúnak lenni, soha az életben nem beszélek többé vele”. Ennek ellenére Stan soha nem tudta elrejteni mély szomorúságát, amikor barátja, Oliver eltávozott az élők sorából.

„A világ a komédia egyik géniuszát vesztette el, én pedig a legjobb barátomat. Elveszettnek érzem magam nélküle, 30 éven át voltunk jóbarátok.” – mondta akkor Stan, de a temetésére már nem tudott elmenni, olyan nagy volt benne a fájdalom.

Tudta, hogy jóbarátja megértené. Ugyancsak Oliver halálakor mondta, hogy soha többé nem fog játszani. És betartotta a szavát.

Oliver halála után Stan Laurel végig távoltartotta magát a színpadtól, minden szerepajánlást visszautasított, de a rajongókkal soha nem szakította meg a kapcsolatot. Ez hozott számára igazán gyógyírt. Régi történeteket mesélt nekik, kulisszatitkokra avatta be őket, és sokat mesélt Hardy-ról is.

1965 február 23-án a kórházban még azt mondta, szeretne egyet síelni. De erre már nem volt lehetősége, pár nappal később elhunyt.

Mindkét színész elhamvasztották, ez volt az utolsó dolog, ami összekötötte őket.