KezdőlapSzínesÉdesapja emlékére nevezett be a tehetségkutatóba. A közönség tapsától visszhangzott a stúdió!

Édesapja emlékére nevezett be a tehetségkutatóba. A közönség tapsától visszhangzott a stúdió!

-

Számtalan tehetséges ember próbál szerencsét világszerte a tehetségkutatókban. Egyeseknek ezek a műsorok igazi ugródeszkaként szolgálnak a showbizniszben, míg mások inkább arra használják ki a lehetőséget, hogy méltó emléket állítsanak a példaképeiknek – teljesen függetlenül attól, hogy az illetők már az angyalok országába költöztek, vagy még mindig a szemközti székben ülnek.

christian-cuevas

Hirdetés

Christian Cuevas, a 20 éves orlandói fiatalember csakis azért nevezett be a The Voice zenés tehetségkutatóba, hogy elhunyt édesapja emléke előtt tisztelegjen. Mivel óriási érzelmi sokk és lelki válság volt számára az apukája elvesztése, a műsorban Michael Bolton How Am I Supposed To Live Without You című balladájával próbálta szavakba önteni a fájó érzést.

Christian megható éneke azonnal magával ragadott két zsűritagot, a hangjából áradó tisztaságnak és érzékenységnek pedig Alicia Keys sem tudott ellenállni. Akkora mennyiségű szeretet és odaadás lakozik ebben a fiúban, hogy elegendő lenne az egész világnak! A tehetsége pedig lenyűgöző.

Hirdetés

A közönség tapsától visszhangzott a stúdió, és a zsűri csak dicsérni tudta Christian produkcióját. Biztosan az apukája is büszkén néz le rá…

https://www.youtube.com/watch?v=OD_1_TOjsAg

Hirdetés
RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Hirdetés

    Színes

    Hírek