KezdőlapSzínes2 és fél perc egyetlen levegővétellel. Már a látványától is levegő után...

2 és fél perc egyetlen levegővétellel. Már a látványától is levegő után kapkodunk!

-

Sokan imádják a kihívásokat, rajongásig keresik a veszélyes pillanatokat, sőt, ezekből töltekeznek igazán. Számukra nem létezik lehetetlen, mindent kipróbálnak, és véghezvisznek.

halasz-ocean2

Hirdetés

Solomon egyáltalán nem mondható egy hétköznapi halásznak. Ő nem elégszik meg egy kényelmes, a vízen szépen lebegő halászbárkával. Számára az nem kihívás, hogy egy csónakban üldögélve lógassa a pecabotját. Ennél sokkal többre vágyik, mégpedig adrenalinpezsdítő izgalomra.

Az alábbi felvételen éppen azt láthatjuk, amikor az óceán mélyéből próbálja kifogni a halakat csupán a szigonya segítségével. És, sikerül neki! Ráadásul egy levegővétellel, oxigénpalack nélkül indul el a nagy kalandra.

Hirdetés

Jól megmarkolja a szigonyt, vesz egy mély levegőt, megtölti a tüdejét levegővel, és indul is lefele a húsz méternyi mélységbe. Közben pedig egy sajátos technika segítségével megpróbálja csökkenteni a szívverését, hogy kevesebb oxigénre legyen szüksége.

Számára ez a világ legtermészetesebb dolga, mi meg hátborzongva nézzük, hogy mikor fogy el a levegője.

https://www.youtube.com/watch?v=MgRpwESWPLM

Hirdetés
RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Hirdetés

    Színes

    Hírek