Milliónyi szempár látta már, és több ezren osztották meg a világhálón! Ez a videó bejárta a nagyvilágot, és ma már valódi rajongótáborral rendelkezik. Mert hát ki tudna ellenállni ennek a cuki kis animációnak, melyből csak úgy árad a szeretet, a gondoskodás, és minden, ami egy idilli, harmonikus párkapcsolatból származik?

Ismerkedj meg te is a két főhőssel: a tündéri, mindig pajkos lánnyal és a kissé szégyenlős, ám szemüvegesen aranyos fiatalemberrel, akiknek a közös élete egy szerény esküvővel kezdődik. Együtt építik fel maguk köré az otthonukat, közösen újítják fel, festik ki a házat. Kedvenc szórakozásuk, hogy kisétálnak a dombtetőre, ahonnan a felhőket kémlelik… De felettük is eltelik ám az idő. Bár nagyon szerettek volna, nem született gyerekük.
Kettesben öregednek meg, szerelmük pedig mindvégig elkíséri őket. Még a legnehezebb pillanatokban is, amikor bekövetkezik az elkerülhetetlen.
A történetüket te sem bírod ki könnyek nélkül.