Serhat sikeres énekesként, producerként és TV-szereplőként éldegél. Azóta váltott a showbizniszre, hogy elvégezte Isztambulban a fogorvosi egyetemet. A televízió világa a Riziko című műsor által kebelezte be őt, mely a legendás amerikai Jeopardy török verziójaként jött létre. Ebben a projektben Serhat a producer és a műsorvezető szerepét tölthette be.

Serhat nemzetközi zenei karrierjét a Total Disguise című dala indította be, amely hatalmas sikernek örvendett világszerte. A felvételt az énekes duettben adta elő Viktor Lazloval, aki egyébként az 1987-es Eurovíziós Dalfesztivál házigazdája is volt. Serhat következő slágere a Chocolate Flavour volt, amely főként Görögországban lett igazán a befutó. 2007-ben az orosz/grúz csillaggal, Tamara Gverdtsitelivel dolgozott együtt, akivel közösen Moszkvában, Fehéroroszországban és Moldovában koncertezett.
19 évvel ezelőtt Serhat megalapította a Nemzeti és Nemzetközi Gimis Zenei Fesztivált, amelynek keretében folyamatosan kutatja és pátyolgatja az ifjú zenei tehetségeket. Idén pedig az Eurovízión is ott lesz: az I Didn’t Know című versenydalát az első elődöntőben, nyolcadikként fogja bemutatni.
Neked hogy tetszik a szerzemény?