Megjelent a Nightwish legújabb videóklipje, melyet az Élan című felvétele mellé készített az együttes. A dal az Endless Forms Most Beautiful című vadiúj Nightwish-lemezt hívatott elsőként népszerűsíteni, mely várhatóan március 27-én kerül a boltokba Európa-szerte. A most kiadandó lemez az első lesz, melynek dalaiban az új szólistát, Floor Jansen-t hallhatjuk.

„A felvétel témája nem más, mint az élet értelme, mely valamennyiünk esetében különbözik. Fontos, hogy néha megengedd magadnak azt, hogy a mélybe zuhanj, és azt, hogy ne félj nekivágni egy járatlan útnak. Élan egy remek előzetese ennek az új albumnak, általa lesz a hallgatóknak róla egy fogalmuk anélkül, hogy túl sokat is elárulna arról a csodálatos utazásról, mely éppen csak elkezdődött.” – nyilatkozta a lemez és a dal kapcsán a banda billentyűse, Tuomas Holopainen.
Az Élan tehát a szimfonikus rockot játszó csapat nyolcadik albumának hírnöke, melyet megújult felállásban rögzítettek. Egyrészt a hangot most Floor Jansen adja, másrészt pedig Troy Donockley, aki eddig csak bedolgozott a Nightwish Dark Passion Play és Imaginaerum című dalainál, most állandó tagja lett a zenekarnak.
Az album ugyanakkor a csapat dobosának, Jukka Nevalainen-nak a távozását is megbélyegzi, aki egészségügyi problémái miatt volt kénytelen visszavonulni.
Lájk, ha tetszett!