Változtak a Rising Star szabályai, ettől a héttől mindenki veszélyben van, a műsorban ezután két versenyző fog párbajozni, aki kevesebb szavazatot kap a nézőktől és a zsűritől az egyből a veszélyzónába kerül.s

Végül Palmer Izsák és Peter Srámek állt a nézők színe elé, hogy megmérkőzzön. Elsőként Palmer Izsák hozta a ‘Let’s Get Retarded’ című dalt. Palmer Izsák pörgős produkciójával 55%-ot ért el.
„Én annyira féltem, az elején valami probléma volt, valahogy eltévedtél a színpadon, és félelmet láttam a szemedben. Azért nyomtam egyet, hogy harcolj, gyerünk, tedd oda magad.” – Pásztor Anna..
„Én nem tudom hogy vagytok ezzel, de ha én meglátom az Izsákot, jókedvem van, mosolygok. Nekem ez rendben volt, tetszett, jó volt.” – Feke Pál..
„Erre a típusú művészetre is szükség van, Izsák nem lépi túl hangterjedelemben, azt amit ő éppen tud, viszont sugárzásban pontosan azt adja, amire nekünk itt szükségünk van.” – KERO.
„Énekeltél már jobban, egyet azért nem kell elfelejteni, hogy az aki színpadon van annak az a feladata, hogy szórakoztasson.” – Mező Misi.