KezdőlapHírekTiszteld meg kedvenc előadódat - és nyerj ingyen fesztiválbérletet.

Tiszteld meg kedvenc előadódat – és nyerj ingyen fesztiválbérletet.

-

A zenészek énekelnek, zenélnek, dalokat írnak, koncerteznek, CD-ket készítenek, s mindezt a közönségnek teszik. A cél örömet, jó hangulatot, élvezetet okozni.

De ne feledjük: ez egyben a munkájuk, hivatásuk is, ebből élnek.

Hirdetés

A zenei alkotókat – azok közös jogkezelő szervezetein keresztül – képviselő ProArt – Szövetség a Szerzői jogokért a Volt Fesztivál szervezőivel közösen tartott szerda délelőtti sajtótákékoztatón ismertette most induló, új kampányát.

A VOLTfolió Kulturális Médiadíj támogatásával a ProArt egyrészt azon újságírók, médiaszereplők elismerésében működik közre, akik fontos szerepet vállalnak a kultúra, a zene területén, és akik a szellemi alkotásokkal kapcsolatos kérdésekben korrekt, valós tájékoztatást adnak a közönségnek.

Hirdetés

Másrészt azok is elismerésben részesülnek a ProArt jóvoltából, akik tisztelik a zenei alkotókat: ezt az elismerést a KÖZÖNSÉG kapja.

Az alkotók köszönik, hogy megtiszteljük a munkájukat, köszönik, hogy megtiszteljük őket – azzal is, hogy fizetünk a munkájukért.

Hol kaphatunk egy KÖSZ!-t?

Kedvenc előadóinkat erkölcsileg és anyagilag is elismerjük, amikor fizetünk a zenéért. Ezt számos különböző formában tehetjük.

– Ha megvásároljuk a lemezüket

– Ha legális online zeneáruházból töltjük le a dalaikat számítógépre vagy mobiltelefonra

– Ha jogdíjat is tartalmazó írható lemezt, pendrive-ot, stb. vásárolunk

– Ha olyan szórakozóhelyen bulizunk a zenéjükre, ahol megfelelően fizetik a jogdíjakat

Számos forma, régi vagy új értékesítési csatorna létezik, akár a fentieken kívül is. A lényeg, hogy fizessünk a zenéért, ha szívesen hallgatjuk. Amennyiben így teszünk, lehetővé tesszük a művészek számára, hogy tovább alkossanak.

Nyeremények

A legális zenefelhasználással, vásárlással nem csak a művész, a közönség is nyer!

Aki megtisztelte kedvenc előadóit azzal, hogy megvette a CD-jüket, a vásárlást regisztrálva fesztiváljegyeket, bérleteket nyerhet – akár egész nyárra! Részletek a www.kösz.hu weboldalon és a Facebookon.

Hirdetés
RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Hirdetés

    Színes

    Hírek