KezdőlapHírekAz X-faktorosok között Andrewboy új lemeze!

Az X-faktorosok között Andrewboy új lemeze!

-

Andrewboy – Dirty Dance vol. 2 nagylemeze a második helyen nyitott a MAHASZ album eladási listán, megtörve az X-faktoros előadók hegemóniáját.

Hirdetés

Ez a hír nem meglepő azok számára, akik követik pályafutását, hiszen a Dirty Dance első darabja is hasonlóan debütált megjelenésekor. Köszönhető mindez a roppant kedvezményes árnak és annak,hogy a lemezt Andrewboy turnéállomásain mindenhol meg lehet vásárolni.

A lemez elkészültét követően Andris Kubába utazott rövid pihenőre, többek közt a másik népszerű DJ, Chriss társaságában. A fiúk a nyaralás alatt is dolgoztak, és egy közös projectet találtak ki, mely naná, hogy Kubához kapcsolódik majd. Hazaérkezésük nyomán rögtön stúdióba vonultak, hogy már tavaszra elkészülhessen a dal és hozzá a klip, mely ismerve a két DJ eddigi munkásságát várhatóan igazi robbanást fog eredményezni a klubokban. A project érdekessége lehet Kovács Koko István közreműködése, akivel a srácok Kubában találkoztak “véletlenül”. Kokó  nyitott volt a ko-produkcióra, így idehaza folyik az egyeztetés a közös munkáról.

Hirdetés

A Kuba projekt mellett Andrewboy tavasszal még a Dirty Dance vol 2.-t promótálja országszerte, mely reményeink szerint szintén aranylemez lesz miképp a tavalyi – Fonogram-díjat is elnyert  – album a Dirty Dance vol 1. is.
Chriss idén szerzői albumát tervezi megjelentetni, valamint elindítja új labeljét a Cre8tion-t idehaza a és külföldön.

www.chriss.hu
www.djandrewboy.com

Hirdetés
RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Hirdetés

    Színes

    Hírek