KezdőlapSzínesEgészen hátborzongató, ahogy 10.000 ember együtt énekli Beethoven Örömódáját

Egészen hátborzongató, ahogy 10.000 ember együtt énekli Beethoven Örömódáját

-

1824-ben készült el Ludwig van Beethoven, híres német zeneszerző utolsó – kilencedik szimfóniája. Ennek a zeneműnek a részeként vált népszerűvé az Örömóda című részlet, melyhez a szintén világhírű német költő és filozófus, Friedrich Schiller írt dalszöveget.

Több évszázaddal ezelőtt történt az is, hogy ezek a dallamok váratlan módon eljutottak Japánba, német foglyokon keresztül. Az ott élő lakosságnak annyira megtetszett a klasszikus darab, hogy az ország egyik legkedveltebb zeneműve lett, és évente egyszer egyedülálló zenei előadást szerveznek a tiszteletére.

Hirdetés

Amikor Beethoven megírta a IX. szimfóniát, nem is sejtette, hogy a műve hamarosan világméretű jelenséggé válik. A darabot gyakran a remény, a szabadság és az egység üzenetével kapcsolják össze.

Megjelenése óta számtalan változatban költötték és dolgozták át, 1972-ben pedig az Európai Tanács Európa himnuszának nevezte ki. Mégiscsak a legfenomenálisabb élményt az Örömóda kapcsán ez a tízezer tagú japán kórus nyújtja – akár ki is jelenthetnénk, hogy Beethoven szerzeményének ez az egyik csúcsváltozata.

Hirdetés

Gyönyörűen bontakozik ki e kórus előadásában az egyébként egyszerű, lépcsőzetes dallam. Az énekesek Yutaka Sado japán karmester vezénylésével szólaltatják meg a részletet, mely oly sokunknak cseng ismerősen.

A rendkívüli ebben az előadásban mégiscsak az, hogy míg a kórust profi énekesek is alkotják, a tízezres csapat tagjai javarészt képzetlen énekesek, akiket a zene iránti szenvedélyük hívott a színpadra.

Az Örömóda e különleges előadására a japán Daiku címet viselő dalverseny keretében került sor. A kórustagok mindegyike formális öltözéket visel és németül énekli az Örömódát. Az énekeseknek alig pár hetük volt, hogy elsajátítsák az idegen nyelvű szöveget, a kiejtésük mégis hihetetlen. Ezt pedig a világháló felhasználói sem hagyták észrevétlenül.

Az egyikük például így szólt a produkcióról készült videóhoz: „Én egy németországi zenész vagyok, aki szintén tagja volt a Gewandhaus kórusának, és ezt a dalt énekelte. Nagyon meghatott a karnagy elkötelezettsége”.

Egy másik netező pedig így vélekedett: „Egy német legenda komponálta, egy japán sokaság énekelte, egy kanadai senkit kirázott a hideg”.

Hirdetés
Hirdetés

Színes

Hírek