Az operaénekes lenyűgözte a zsűrit és a közönséget lélegzetelállító előadásával a Britain’s Got Talentben.
Innocent Masuku, egy dél-afrikai származású, Londonban élő operaénekes, aki nemrég a Britain’s Got Talent legújabb évadában mutatta meg hihetetlen tehetségét. Produkciójával teljesen lenyűgözte a zsűrit és a közönséget, és végül 4 igen szavazattal jutott tovább.
Annak ellenére, hogy a múltban azt tanácsolták neki, mondjon le az operaénekesi ambícióiról, mivel nem sokra viszi majd ezen a területen, Masuku kitartott az álma mellett, és bebizonyította, hogy a kritikusai tévednek.
Tehetsége már számos díjat hozott neki a szakmában, most pedig a brit tehetségkutató színpadán is bizonyíthatott. Masuku a meghallgatásán Lucio Dalla „Caruso” című művét adta elő, és mind a négy zsűritagtól nagy elismerést kapott.
Amanda Holden, akit láthatóan meghatott az előadása, kijelentette, hogy messze a legjobb operaénekes, aki valaha is szerepelt ebben a műsorban, ami nem kis bók, figyelembe véve, hogy a Britain’s Got Talent színpadán korábban olyan óriási tehetségek tűntek fel, mint Paul Potts és Susan Boyle.
Simon Cowell szintén fantasztikusnak nevezte a produkciót, és azt mondta, Masuku egyértelműen megérdemli ezt az esélyt. Bár a 4 igen szavazat továbbjuttatta a versenyzőt, a nézők közül sokan csalódottak voltak, amiért egyik zsűritag sem nyomta meg arany gombot, és nem juttatták egyenesen az élő adásba az énekest.