Az Il Volo olasz pop opera trió újévi fellépése a Grande amore című dallal.
Az Il Volo pop opera trió a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztiválon képviselte Olaszországot a Grande Amore című dallal. Nemrég egy újévi koncerten adták elő a slágert, ami azóta sem veszített népszerűségéből, a közönség lelkesen énekelte az ismerős sorokat és a hangulat fergeteges volt.
A 2015-ös bécsi Eurovíziós Dalfesztiválon az Il Volo a szavazás során 9 országtól kapta meg a maximális 12 pontot (Albánia, Ciprus, Görögország, Izrael, Málta, Portugália, Románia, Oroszország, Spanyolország), így az első helyre került a televoting után. Mivel azonban a zsűri csak a hatodik helyre sorolta a produkciót, az összesített versenyben a harmadik helyen végzett.
A dal korábban a 2015. február 14-én rendezett Sanremói dalfesztivál győztese lett. Ez volt az első alkalom, hogy az Il Volo előadta a 2003-ban Francesco Boccia énekes által írt dalt.
A trió tagjai Gianluca Ginoble (bariton), Piero Barone és Ignazio Boschetto (tenor) énekesek, akik 2009-ben egy tehetségkutató műsorban tűntek fel. Kezdetben még egyénileg versenyeztek, de Roberto Cenci, a show megalkotója és rendezője később előállt az ötlettel, hogy együtt énekeljenek, és ezzel igazi sikertörténet vette kezdetét.
2010-ben vették fel az Il Volo nevet, ami magyarul repülést jelent.